Az előkészületek után zöldfülűségem a bringareptetés terén nem váratott soká, a csomagfeladásnál helyre is raktak: a kerékpárt meglepő módon kerékpárként kell feladni. Bombabiztos csomagolásban így azért elég sanszos volt hogy épen megérkezik.

09.17. /140km; +1070m/_day01

Ahogy kiértem a reptérről, egy közeli parkolóban kerestem helyet, ahol volt pár nagy kuka, meg elég sok hely, hogy ne zavarjak senkit- minden gond nélkül összeraktam a cuccokat, kidobtam a csomagolást, aztán uzsgyi!

Sajnos nem volt szerencsém, a hátsó agy továbbra sem tette a dolgát- tettem egy-két kitérőt a városba hátha nyitva lesz valami bolt, de vasárnap lévén ez csak olyan reményvesztett botorkálás volt. Úgyhogy jobb ötlet híján elindultam, amúgy is útba esik több nagyváros, meg csak fogy az idő.

Meleg van. Külvárosokban kevés a forgalom- talán a hétvége miatt- de raktárvárosokhoz és kikötőkhöz híven szemetes, fejfájdító meleg. Nem segít rajta az olajfinomítóból áradó bűz sem, szerencsés földrajzi fekvés ez itt a mediterrán vidéken, de nem irigylem kicsit sem. A délutáni hőség azért lassan átcsapott a kellemesbe. Megara központjában be is ugrottam egy kis péksütire, valami mazsolával túlterhelt tömény kalóriabombát sikerült választani a sok megfejthetetlen nevű dolog közül.

Még sötétedés előtt értem a Korinthoszi-csatornához, pont elkapva egy hajó átvontatását a keskeny átjárón: a déli oldala nem az az ominózus függőleges sziklafal amit sokan gondolnak, csak egy szélesebb Sió szerű lapos. Viszont a híd meglepett, ugyanis a víz alá süllyed –ami a kisebbik gond, de fával borított ami azért elég csúszós miután elég sokat ázik a vízben, egy sávnyi keskeny és forgalomirányítás nincs.. klipszes cipőben azért óvatoskodni kellett tolva is, bár a forgalomtól amúgy sem lehetett volna áttekerni. Görögösen lazán. Türr István, Gerster Béla mond valamit? Nem álszenteskedek, nekem semmit nem mondtak előtte, de az ő terveik alapján készült több mint 140 éve a komplett csatorna, ami azért belegondolva, hogy mostani szemmel is mekkora projekt, és ezt nem szoftverrel tervezték, meg mindenféle giga gépekkel valósították meg.. 3 év alatt. Le a kalappal!

Este még haladtam egy darabig a kellemes időben, 1-1 kutya próbált csak elkapni, ami a világítás híján levő utakon zavarba hozott kicsit, de gond nem lett belőle. A végén egy jó vörös sörrel lezárva a napot kerestem a parton alvóhelyet: hálózsák sem kellett, egy rövidnadrág is elég volt az enyhe estében. Aludni a forgalom miatt mondjuk kevésbé lehetett, iszonyú hangosak a rohadt kis robogók.

09.18. /235km; +1545m/_day02

Reggel korán összecsomagoltam, 5 óra tájt indultam tovább kihasználva a reggeli jó időt: végig kiépült minden a turizmusra, apartmanok, hotelek. Viszont egész jó kávét is lehet kapni, valamit valamiért. A Rio-Antirrio közti hidat is viszonylag hamar elértem, ami mint kiderült a világ leghosszabb teljesen függesztett szerkezetű (vagy mi) hídja, meg egyéb érdekes építészeti remek, szóval ennek abszolút nem ismeretében keltem át a közel 3km hosszú amúgy tényleg látványos aszfaltcsíkon- teszem hozzá, hogy gyalog fel lehet evickélni, de bringával a táblák szerint tilos- nehéz is volt fel-le cipelni a szűk lépcsőfordulókon.

Meleg. Megint. Szinte minden lakott területen megálltam, nem kell elszúrni az elejét, végülis nem verseny. Sólepárló telepek, még flamingók is az út mellett, az egyik vendéglőben kértem egy sört- jófejségből adtak mellé egy kis tál sült husit, paradicsomot, sajtot, jól esett nem csak a testnek. Általánosságban amúgy rendesek voltak, és talán a turizmusnak köszönhetően, de angolul is beszéltek végig görögbe. Délután 170km-nél voltam ott, hogy most ebéd, nem megyek tovább. Csak vendéglőt nem találtam nyitva a városban, mindenki sziesztázott, egyik faszi szinte szarul érezte magát, hogy nem tud adni semmit, tökre sajnálta, meghívott egy üdítőre :) Mit csináljak hát, pihentem kicsit és indultam tovább- jött a szívás része. Egyrészt nem ettem rendesen, plusz meleg volt, végül a track rávitt egy hitvány földútra, ami egyre rosszabb lett, nem találtam alternatívát sehogy, gondoltam pár kilométert csak kibírok, vége lesz annak is: köves, poros szar utak, döglött birkák.. miközben a hátsó agy megint nem akart működni! Nem kevés időt, de még több energiát veszítettem.. Az első szupermarketben frissítettem kicsit, vizet amúgy sem lehetett máshol találni, csak palackozva, aztán átkozódva mentem tovább a következő nagyobb városba megoldást keresni a kerékre: Amfilochia volt a cél, térképen bringabolt mentesen.

Egy járókelőt megszólítva –ő mint nem helyi átirányított egy pocakos fazonhoz a szemközti kocsmába- kezdődött: faszi megnézte, gondolkodott, telefonálgatott, közben meghívott egy sörre persze, aztán kibökte, hogy fél órára innen van valaki aki rá tudna nézni- ez volt már este hét óra után. Nem tudtam meghívni semmire, csak visszaült a székre és mosolygott: „Have a nice day!”

All right! Elindultam hát az ismeretlen címre este, lesz ami lesz, jobb variáció nincs- fél óra múlva egy helyi ezermester műhelyénél voltam valahol egy faluban. Modellrepülők, régi bringák, motorok, autók, minden ami gép. A mukinak nem hiszem hogy sokat mondott mi az az xt, de bevitte a kereket, magabiztosan szétkapta, egy fél órát matatott rajta aztán összerakta megint. A kazettatestben eltörött pár pici alkatrész, elnyalódott egy lemez alátét, ezeket kiszedte, amit lehetett meg visszarakta szépen, 15 euróért este 8 után random a semmi közepén.. ilyen megoldást nem vártam, de lehet itthon se csinálták volna meg jobban. Egy bő vacsora után nem maradt más hátra, mint keresni egy pihenőhelyet éjszakára, ami végül egy emlékmű lett az út mellett nem messze.

Pár pad, sima felület, jó volt kinyújtózni, pihenni- egy darabig. Aztán a halk motoszkálásra felkeltem- és hamarabb észrevettem a három kutyát mint ők engem: eléggé meglepődtek mikor rájuk ijesztettem, mondjuk bennem is volt adrenalin- de mivel még kétszer arra jártak az éjszaka, olyan nyugodtan megint nem sikerült pihenni. A dolgok velejárója ha gazdag csövesként utazik valaki.

09.19. /250km; +2030m/_day03

Továbbra is motoszkált bennem, hogy mi lesz a hátsó kerékkel, az egy dolog, hogy a muki rendberakta, de mégiscsak hiányzik belőle egy-két esszenciális összetevő, nyugodtabb lennék ha ki tudnám cserélni. Úgy döntöttem nem sietek reggel ezért, Arta-ba kényelmesen- még korán is- odaérek nyitásra a boltba. Ismét hiába lassítottam: egyrészt nehezebb volt elmagyarázni a robogón megkésve érkező két sihedernek, hogy  a látszólag tökéletesen működő agy amúgy bajos, és szerelni kéne, másrészt a 11-es agy is ritka.. Ioannina volt az utolsó reménység, ahol több a bringabolt, plusz egy elég jelentős város északon.

A városban a harmadik bringabolt sem tudott érdemben segíteni, szóval lesz ami lesz: tovább! Egy jó narancslével és egy kiadós gyros-al a hasamba megindultam haza. Ezen a részen már nem a tengert néztem: beljebb hegyek között kanyarogtam, meleg időben, de jó minőségű aszfalton száraz folyóvölgyekben, kiszáradt óriási platánok mellett. Este hat órakor pedig elérkezett az első határátlépés: megérkeztem Albániába!

Albániában már jártam korábban, vártam két keréken milyen élmény lesz: kezdésnek olyan szembeszelet kaptam, hogy majdnem azzal a lendülettel gurultam is vissza Megarába. Lek-et nem váltottam korábban, és nem is gondoltam rosszul, hogy az eurót az Albánok is szeretik: néha túlságosan is- így fizettem ha jól számoltam körülbelül háromszorosát egy üdítőnek- ami még mindig nem eget rengető, de érezni lehetett, hogy ez most a turistának szól. Egy tál füge a hátsó kertből azért jól esett mellé, nem mondom.. Jól éreztem magam, szóval mentem amíg értelme volt- aztán sokáig kerestem az értelmes éjszakázóhelyet, amit végül egy nagy kőkupac mögött találtam meg: diónyitól a kézilabda méretű mindenféle törmeléken. Derékaljat próbáló terep volt, de csodák csodája: ez bizonyult utólag a legjobb estének, viszonylag jót aludtam, sőt semmi nem zavart meg -az autóforgalmat leszámítva. Persze reggel mindig csodás belebújni a koszos és főleg hideg ruhákba.

09.20. /288km; +1610m/_day04

Albánia mindig kellemes hely: az emberek teszik azzá: nem több mint aminek látszik, de az igazi. Reggel egy masszív mászással indultam, ami jól is esett a hűvös időben, majd találtam is egy kis kávézót ahol végre török kávét kérhettem- ha 1-1 szót tud az ember, már mennyivel kedvesebbek is az arcok, nem is engedtek euróval fizetni csak meghívott a tulaj.. mit is mondjak. A korai nap jól bevilágította a dombokat, innentől hosszabb sík etap jön.

Korábban vettem valahol egy kis üveg tejet- amiről kiderült hogy egy hígabb kefír meglepetésemre-most ezt megint eljátszottam, csak 750ml-es kiszerelésben! Egy fürt szőlő meg egy üveg savanyúuborka mellett kicsit meredek volt, de ételt nem dobunk ki. A gyomrommal meg most sem volt gond, ha kicsit sok is volt de azért jól esett. A szupermarketben már meg sem lepődtem: euróval fizettem, majd a kislány számológépen osztott szorzott és visszaadott lekben a legnagyobb természetességgel.

Már intettem egy-egy ismerős szeméthalomnak, elgurultam ott ahol korábban egyszer otthagytam a szemüvegemet egy túra közben. Sík zöldségtermelő vidéken át hajtok Fier után, ahol a piacon bealmolt kocsiban alszik a disznó, a robogón meg hátul keresztbe ülve utazik az öregnéni- balkán minden eredetiségével. A főutakon gyorsan haladtam, nem volt kedvem nézegetni a tengerparti sokemeletes szállodát egymás hegyén-hátán Durres-ben, tulajdonképp majdnem egy nap alatt keresztbe is értem az országon: este 8kor már Montenegróba léptem át, és indultam a hűvös estébe, hogy keressek egy megfelelő helyet estére, illetve szertartásosan megtisztálkodjak, hogy másnap felölthessem a tiszta váltás ruhámat!

Visszaérve a partra találtam egy eldugottabb helyet, ami este tökéletes volt: száraz sziklák, enyhe levegő és a város fényei: tökéletes volt pihenni a kellemes időben, kicsit mosakodni, harapni valamit- feljebb a dombokon már vacogtam volna aznap.

09.21. /261km; +2670m/_day05

Hello Montenegro! Érezhetően kezdett nőni a forgalom, ez már „európaiasabb” vidék, ahová a kicsit vállalkozóbb kedvű turisták is el mernek jönni nyaralni, de nem annyira Balkán mint pár kilométerrel délebbre vagy beljebb a tengertől. Folyamatos hullámvasutazás egész nap, de valóban látványos partok, tájak: Albániában egyetlen kutya sem zavart meg, itt viszont akadtak gondjaim, különösen mikor felfelé gyök kettővel haladva rontott rám kettő, a túloldalt meg a faszi nyugodtan végignézte hogy ordibálva valahogy túljutok rajtuk. Budvához érve kávé, reggeli. Mindenhol a nálunk is megszokott egyforma pékség, nem túl izgalmas, pedig azt hinné az ember, hogy a turizmus húz magával valami igényt ilyen téren- sebaj, legalább még itt is- mint eddig végig az úton, ha csak egy üveg vizet veszel, azt is berakják nejlonzacskóba.

Nő a forgalom Kotor felé, keskeny az út.. buszok, kamionok- egyre idegesebb vagyok, oda-odaszólok nekik, pedig csak magamat hergelem, nekem kell vigyázni, hogy ne sodorjanak el a főúton. Kotor előtt van egy hosszabb alagút: süvítő szellőztető, mintha tülkölnének a füledbe, poshadt szag, ki-beálló csatornafedelek és aszfaltperem abban az 50 centiben ahol merek haladni a forgalom mellett, nem kellemes, meg is állok szusszanni egyet. Már közel a horvát határ, de más is kezd aggasztó lenni: gyűlnek itt-ott a felhők, szürkén- nem holmi átvonuló viharnak tűnnek. A határon már felvettem az esőkabátot, de szerencsére korai volt, tudtam haladni és haladni kellett. Sietségemben még az utat is elnéztem, majdnem autópályára tévedve- bár az épp eső zivatart így alagútból néztem- azért siettem vissza, hogy szárazföldön vágjak át Bosznián majd vissza horvátba megint.

Dubrovniknál megint szép időben mentem, de ahogy esteledett, kezdett aggasztó lenni, ma fedél kell. A sötétben már faluról falura mentem, mindig csak „na még egyet” alapon egész sokáig jutottam, bár én se hittem el mindig, hogy nem ázok el. Vártam kicsit buszmegállókban, aztán mentem tovább- nyomtam amikor már úgy tűnt nem érek be sehova, de csak-csak nem esett, és végül megúsztam, egy autós pihenőben álltam meg ahol egy zöldséges stand állt üresen, mögötte kiváló placcal, takarva mindentől, ha eleredne meg be tudok húzódni. Beni gondolta ez egy ötcsillagos hely lesz. Beni lefekvés után rögtön másképp látta: jöttek a szúnyogok! Azt nem sikerült belekalkulálnom, hogy a közelben vannak a Bacinai tavak- tele édesvízzel és mindenféle érdekes élőlénnyel, egy részüknek meg én is érdekesnek számítottam, szóval lelkesen keresték a társaságom. két-három óra fetrengés és csapkodás után inkább összepakoltam, és továbbálltam- a továbbiakban kényelmes buszmegállókban szundítottam 5-10 perceket hajnalban, és közben szép lassan haladtam tovább Split felé.

09.22. /300km; +3570m/_day06

Délelőtt már Split-be érve haladtam is tovább: már a város széléhez érve de az után különösen éles a különbség: már nem a csilivili tengerpart és turistaparadicsom, hanem a Balkán megint, hiába Horvátország. Beljebb haladva a bosnyák határ mellett pedig különösen kieső, elhagyatott területeken mentem át, párhuzamosan a Dinári-hegység csúcsaival. Kevés és kicsike települések, volt ahol már csak lakatlan üres épületek vártak, egészen szokatlanul. Viszont a 20+kilós cókmókkal együtt is jól haladtam a sok mászás ellenére (később csodálkoztam rajta, hisz egész jó helyezéseket behúztam a straván).

Knin volt az utolsó nagyobb város, így ezt kihasználva egy nagy tál tésztát meg sört rendeltem, rámfért aznap. Továbbindulva már egyre aggasztóbbak voltak a felhők, komorak, sötétek, nem az a kis nyári vihar. Az járt a fejemben, ha most a semmi közepén rámzúdúlna, egyáltalán hogy tudnék a bivakzsákkal valami vízmentes helyre húzódni legalább.. kezdtem a lábaimat is érezni, főleg a térdem jelezte, hogy ennyi szintet nem szokott napról-napra mászni. Már majdnem 8 óra volt este, majdnem besötétedett teljesen, amikor Srb-faluhoz közelítettem egy nagy lejtőn. Kezdett fújni a szél, de tudod, amikor már esőt hoz.. siettem, és nem is áztam el, szerencsémre egy elég forgalmas kocsmát sikerült találnom, ahol leültem rendezni a soraimat, szinte biztos voltam benne, hogy innen már nem kell ma továbbmenjek 3000 méter szinttel, és több mint 250km-el a lábaimba.

Nézegetve az időjárást, kicsit kétségbeejtőnek tűnt: napokig folyamatos eső, másnap 50mm. Ha maradok, másnap nem tudok elmozdulni sem, továbbmenni az éjszakában neki még egy hegynek és elázni valahol hullafáradtan szintén nem a legjobb program estére. Viszont az utóbbiban volt halvány esély, hogy vasúthoz érek, mégsem ázok el, és minden kilométerrel közelebb a célhoz. 50mm esőből biztos nem mászok ki másnap. Nem kezdett el esni, egy kis zápor után csak a szél fújt, de nem lett rosszabb- összepakoltam és elindultam nyolc után a koromsötétben felfelé, hogy átérjek boszniába valahogy. Időfutam csomagokkal, neki a hegynek ami a csövön kifér. Közben igazoltattak azért- biztos furcsa volt az éjszaka közepén felfelé zúzó csomagos bringás, aztán elértem a határt, és gurultam Bihács felé- egy rövid záport még kaptam a nyakamba, de többé kevésbé szárazon beértem a városba- megnyugtató volt, bár megint nem tudtam, hogyan tovább. Hajnalban csak ténferegtem, pékségről-benzinkútról-pékségre, szunyókálva keveset, gurulva pár kilométert. Sokadik napja nem tudtam már éjjel pihenni, és kezdett meglátszani rajtam az út, hiába futottam az eső elől, bár eddig szerencsésen megúsztam, nem volt garancia rá hogy kitart. Az viszont biztos: ez a döntés és az átjutás Boszniába még éjszaka kulcsfontosságú volt, biztos vagyok benne, hogy onnan másnap már csak bőrig ázva tudtam volna bármerre is elindulni.

09.23. /215km; +1760m/_day07

Lassan, fáradtan kanyarogtam az úton hajnalban, bele-bele bólogatva a tekerésbe: aki ismeri tudja milyen rossz, hogy az ember aludna, de célszerűbb menni, megállni nagyon nincs alkalmas hely, és néha konkrétan elalszik a nyeregben. Meg kellett álljak néha, nehogy baj legyen belőle. Nem szeretem ezt a fajta fáradtságot, de s hatodik nap után hiányzott egy alapos pihenés már. Csak 300km! Csak 300. 1400km után már csak 300. Este otthon leszek. Otthon alszok következőnek. Már látni lehetett a végét, számolni az órákat. Reggel hatkor a müezzin szólt nekem is Velika Kladusha-ban, ahogy elindultam megint Horvátország felé. Délelőtt meg kellett álljak néha kicsit felpörgetnem magam, elbóbiskoltam a nyeregben olykor. Viszont jól haladtam, fogyott a táv, Károlyváros után már Zágrábot kerültem, átkeltem komppal a Száván- és megtorpantam: most már nem kellett megfordulni, hogy lássam a felhőket: előttem tornyosultak olyan feketén, hogy nem volt kérdés lesz-e eső vagy nem. Tanácstalanságomban beültem gyrosozni- szokatlanul erősre készítették, kicsit már kellemetlen is volt a második. Vártam, hátha elvonul, hátha történik valami csoda, de ez már nem az a nap volt: megindult megint a szél, az emberek futkostak, eleredt az eső, és csak esett a beállt szürke égből.

Tudtam, hogy feleslegesen várok, ez nem lesz jobb: vagy megpróbálom és arrébb csitul, talán el is áll valahol, vagy innen kell hazavonatozzak- de olyan közel a vége, miért ne próbálnám meg, hátha találok valami folyosót a felhők alatt? Összecsomagoltam esőbiztosan, aztán elindultam. Fél perccel később az esőkabát alatt valamennyire szárazon, mindenhol máshol ronggyá ázva: az első kerék literszámra locsolta a lábaimat, cuppogott rögtön a cipő. Zoknit cserélni teljesen értelmetlen, a zacskó nem működik, még mozgás közben sem a legjobb, hisz bokában nem sok izom melegít. Néha úgy éreztem csillapodik, néha rákezd- de jobb nem lett. Lehűlt az idő, fáztam, minden vizes és keskeny 15-20%-os brutál kis emelkedők kezdtek jönni a dombokon. Áldottam ezt az áttételt, de nem esett jól, már fájt ebben az időben, ordítva dünnyögve rosszkedvűen kaptattam fel 1600+km után az esőben, elcsigázva. Viaskodtam két-három órát az elemekkel, de eljött a pont még Varasd előtt, ahol azt kellett mondjam: nem kell több. 50 kilométert bírtam ebben az időben kint, és egy hosszú lejtő után ahol teljesen átfáztam, alig láttam valamit a koszos-vizes esőfüggönyön át, ott valahol belül is feladtam. A következő lakott területen megálltam az első nyitva levő vendéglőbe- kínomban és a helyzet komikumából adódóan magamon röhögve félig elmagyaráztam a hölgynek a helyzetet, talán őrültnek hitt, talán nem. Kártyával viszont nem tudtam volna fizetni, szóval átmentem egy másik helyre összeszedni magamat- és hazaszóltam, hogy el kéne ugrani értem kocsival.

Rendesek voltak, átöltöztem a száraz alvós ruhámba, majd leültem és rendeltem valami harapnivalót. Nem volt túl jó kedvem, érthetően. 90kilométer volt hátra, egy éjszakázás pénzkidobás lett volna, és ki tudja másnap is milyen idő lesz? Szükségtelennek tűnt tovább szenvedni- bár kicsit a tüske megmarad, de továbbra is úgy gondolom, hogy logikus döntés volt: napokig esős idő maradt, hűvös, illetve tényleg nem voltam felkészülve ilyen körülményekre, csak egy vékony esőkabátom volt- így is hatalmas szerencse, hogy nem áztam el már jóval korábban.

_összegezve

Egyik legjobb kalandom volt, és mint mindig tapasztalatokban gazdag: a felszerelés, a bringa, a csomagok, a további felkészülés terén. Technikailag nekem sportosabb és könnyebb gép kell, mindenképp vissza koskormányra, és vissza a kéttányéros hajtókarra is, sajnos ezt az építést nem szerettem meg. Áttételben viszont kell a kis fokozat- az jól jött olykor. Pár kilót magamon is spórolhatok, sokkal több szintet kell edzéseken mennem, és fel kell készüljek az esőre, nincs mese. Nem utolsó sorban pedig éjszaka valahogy minőségi módon meg kell oldani a regenerálódást, különben 5-6 nap után már nagyon figyelni kell.

Ami viszont engem is meglepett: egyetlen defekt nélkül végigjöttem Athéntól (majdnem) hazáig 😄

És nem utolsó sorban iszonyat nagy hálával tartozok annak a görög nagybetűs Mesterembernek, aki olyan rutinnal átnézte és összerakta jól a hátsó agyat, hogy utána hiányosan is de gond nélkül jöttem vele végig az úton.