Annyiféle úton járunk: lehet az egészet egy óriási allegóriának venni, de ha csak minden realitásával tekintünk arra, hogy milyen valójában az az út, semmi körmönfont, irodalmi vagy kicsavart gondolat nélkül, tényleg: amúgy milyen?

Milyen tavasszal, milyen esőben, milyen hóban? Vagy milyen amikor kedvetlen az ember, erőtlen vagy fáradt. Milyen amikor nem olyannak látjuk amilyen?

Könnyen-főleg a kényelmes meleg szobából- lehet idealizálni az utak varázsát. És tény, végtelenül jóleső amikor buzog az emberben a tavasz, megjönnek a meleg friss szagos levegők, csak élvezzük ahogy duruzsol a kerék a kellemes hátszélben, idill. Ugyanígy a nyári naplementék, kora hajnalok, vagy a csendes havas téli csúszkálások. Mind-mind a maga nemében gyönyörű tud lenni.

A friss tüköraszfalt ahogy csak duruzsol a kerék, a feltöredezett felületek ahol hallani az széttört darabok kocogását, a homokban süppedő szerencsétlenkedés, a nagy kavicsos- kis kavicsos, saras, füves, macskaköves járhatatlan utak, a többsávos főút, alföldi végeláthatatlan patchwork egyenesek, egysávos kisutak, erdészeti kijárt helyek, ösvények, satter, singletrack, vagy az erdei aljnövényzet egy rosszul tervezett gpx alatt…

Egy kellemes lejtő, vagy kellemetlen emelkedő, egy ritmusos szerpentin, vagy egy ritmustalan bucka. Hosszan elterülő finom lejtő, vagy alattomos emelkedés folyásiránnyal szemben.

Mindez tavaszi rügyszagú levegőn, vagy nyáron a forró aszfalton, télen latyakban, elázva vagy elégve, kihűlve vagy lüktető pulzussal a forróságban, szélben, esti ködben, nappal meg sötétben.

Kipihenve egy pille masinán, vagy csomagokkal pakolva, tökéletes beállítással, vagy fáradtan szenvedve szerelőért imádkozva, netán sokadik defekt után elcsigázva, pótgumi nélkül. Motiváltan vagy problémák elől menekülve, jókedvből indulva vagy rosszpassz miatt. Már ismert helyeken, vagy új környezetben, csak testmozgás miatt, vagy versenyre készülve, kemény edzés, vagy élvezetes túra?

Ömmm.. ja. Soktényezős. És mindenki tud párat még mondani hozzá. A szokásos köröket meg lehet unni hamar, egy idő után nem is figyel rá nagyon az ember, nehezebb észrevenni a sok pici változást, mint egy-egy kiragadott pillanat közti különbséget. Kell az új, a változás, az izgalom, de érdemes figyelni az állandót-ami ha figyelünk szintén változik- vagy várjunk: most még mindig szigorúan csak az utakról beszélünk ugye?