Kisétáltam a reggeli kávéval a ház mögé, kicsit rácsodálkozni ami mellett minden nap elmegyek. Friss ropogós levegő, csend, apró vízcseppek, dér, épp telelni készülő világ. Kicsit magammal, magamért, szövögetve magamban a terveket, álmokat. Milyen jelentéktelennek tűnik ebben a nyugalomban-szépségben minden más, minden probléma. És ennyi a világ, apró, kicsi- mi meg benne a végtelenbe.

Már kopog a föld reggel, sercegnek a deres fűszálak. Jövőre? Talán más lesz, talán máshol lesz, talán máshol leszek már.

Jövőre valami nagy durranást kéne összehozni, valami jóféle tekerést, megünnepelve harmadik x-emet. Jár az agyam.