Adott kilenc nap szabadság, előreláthatólag jó idő és egy újraépült bringa. hmm...

Anno több nagyobb utat tervezgettem – például Barcelonából haza, Magyarország körbe – 1500-2000km körüli viszonylag kényelmes útvonalak, minimális kockázattal de nem turistáskodva, hanem épeszű teljesítmény-orientáltan, megfelelő mértékben túllépve a „napi kellemes kilométer” fogalmát. Ahogy utolsó pillanatban észbe kaptam és kivettem egy hét szabit szeptember végén, egyértelmű volt: egy hét tekerés jön. El is kezdtem tervezni az utat körbe a határ mentén kis hazánkban, nagyjából kalkulálva milyen átlaggal napi hány órát, hány kilométert kéne lenyomni.

Aztán vettem egy fapados jegyet Athénba.

Közben döbbentem rá, hogy egy hét alatt gyakorlatilag Európa majdnem bármelyik pontjáról haza tudok tekerni, a sebtében feltúrt világháló pedig kiköpte, hogy délre olcsók a járatok. Izgulás. Kis vacilálás, aztán meg is volt a jegy Athénba- egy hosszabb belföldi retúr vonatozás árából. Nem azt mondom, hogy itthon nem lett volna jó- bizonyára hamarosan arra az útra is sor kerül, csak épp volt olyan lehetőség, ami sokkal inkább meghozta azt az izgalmat, amit a készülődés hoz. Tudod, mint a mikulás anno: nehezen alszik el az ember aztán korán kidobja az ágy.

Pár előzetes útvonaltervezés már körvonalazta, hogy 1700-1800km körüli távot kell majd menni. Túlságosan nem cifráztam a tervezést, a kiinduló és a végpont között 1-2 pont érintésével országúti útvonalat kértem a tervezőbe. Ezt utána persze szokás szerint végignéztem még egyszer a neccesebb helyeken műholdképen is- olyan alapos sose voltam útvonaltervezésben, hogy minden nüansznyi dolgot és métert ellenőrizzek, de tény hogy egy biztos útvonal-ismeret nagyon sokat segít teljesíteni a távot. Zárójelben megjegyezve a Komoot-os útvonalakról  az volt korábban a tapasztalatom, hogy tud néha érdekes helyekre vinni, ami távol áll a szilárd burkolattól, és a szintemelkedést szinte mindig egész máshogy számolta. A kész gpx-et már a garmin felületére vittem át- ahol már a reális szintadatokat kaptam.

kép!

Nagy vonalakban az volt a cél, hogy használható utakon viszonylag kevés szinttel 7 napon belül hazaérjek Athénból- a Balkánon bár jártam párszor túrázni, de bringával még soha, nem akartam kockáztatni elsőre. Nem utolsó sorban pedig eddigi leghosszabb távomra indultam az utolsó pillanatban szeptember végén, amikor már rövidebbek a nappalok, és hűvösek a hajnalok a hegyek között. Előre fene tudja hogy bírom, nem szerettem volna feladni valahol a Balkán mélyén, megnyugtatóbbnak tűnt végig a tengerpart közelségében és a mediterrán melegében maradni.

Egy kis „Tech": könyöklő kiveséző..khm.. kikönyökölő?...

Az ultra távok szinte elengedhetetlen kelléke a könyöklő. Aki jártas benne ismeri, én mindenkinek csak ajánlani szoktam: pihen a felsőtest, pihennek a csuklók, más a testtartás, más az üléspozíció- minden. Nem utolsó sorban pedig aero :) Persze érdemes alaposan beállítani, nekem volt, hogy a más üléspozíció miatt jobban és zavaróbban dörzsölt a nadrág, kellemetlenebb volt ülni könyökölve. A másik bökkenő-különösen aszfalton, ahol hosszú perceket, akár órákat lehet menni „TT”-ben, hogy ilyenkor a gps majdnem az állunk alatt van, és túlságosan lefelé kell nézni, ha kíváncsiak vagyunk valami számra a képernyőn, netán az útvonalra. Lehet is kapni konzolokat, amik direkt időfutam kormányokra vannak – meg persze az alis verziókat is. Egy szó mint száz, hasznos apróság, nem véletlenül látni általában ilyesmi elhelyezést, pláne a hosszútávú aszfaltos eseményeken.

Nekem valamiért az egész ultrázós-bikepackinges történethez hozzátartoznak a filléres de zseniális megoldások, a kényszerhelyzetek okozta találékonyság, az „abból főzünk, ami van” típusú pakolás. Nem vetek kereszteket a szigszalag, gyorskötöző láttán, sőt.. kimondottan jó viszonyt ápolunk. Így voltam ezzel is: jellemzően a könyöklő alá is rögzítek csomagot, amit leginkább csak este bontok ki, és eddig nemes egyszerűséggel egy gumipók rögzítette: olcsó, gyors, egyszerű és bárhol pótolható. Plusz egy jó kis felület magam előtt ahová müzlit, péksütit, üdítőt, esőkabátot- bármit be tudok gyűrni akár menet közben is.

Mivel a gps-hez gyárilag is adnak 2-3 féle konzolt, már csak a megfelelő helyet kell megtalálni, ideálisan középen, ahova csak lepillantani kell, a fejet alig mozdítani. Mivel a könyöklőre tekert gumipók összehúzza a karokat, egy közé derékszögben illesztett konzoltartó konzol erre tökéletes: vagy akad az otthoni felgyűlt alkatrész-halmok között egy alkalmas alucső-darab, vagy ismerőstől, vagy egy bringabolt kiselejtezett cuccaiból is simán beszerezhető ha nem akarunk feleslegesen venni anyagot: nálam egy nyeregcső vége jelentette a forrást. Jól feltéve amúgy sem csúszkál-lötyög, de a csomag miatt abszolút stabil, és mindenféle kulcs nélkül lehet tologatni a kívánt pozícióba, plusz szinte bármilyen könyöklővel lehet használni. Egyik kedvenc „bringabarkács” cuccom.

Packlist és a nemalvó ördög

Sose reptettem még brinyót, úgyhogy a következő kihívás már a csomagolás lett: úgy szétszedni, hogy a reptéren össze tudjam rakni, és úgy becsomagolni, hogy épségben meg is érkezzen. A szerencse egy óriási kartondoboz képében talált rám otthon, amibe pöpec mód belefért a majdnem teljesen szétkapott masinéria, megfelelő mennyiségű cellux és karton társaságában. (A baklövés már csak a reptéren derült ki..)

A cuccokat nagyjából a szokásos menetrend szerint készítettem, kategorizálva mihez mire lesz szükség: egy váltás ruha a bringára, egy melegebb estére. Alváshoz derékalj és hálózsák, szereléshez a legszükségesebb apróságok, alap tisztálkodási kellékek és minden ami elektronika: gps, töltők, elemek, kábelek, powerbank, világítás, fényképező. A többi apróság már csak a szokásos: iratok, kártyák, bicska, toll, papír. Pakoláskor úgyis kiderül mi az ami nem fér már a csomagba, mit lehet a kormányra rögzíteni, a túl kényelmessé tevő dolgok meg amúgy is csak lassítják az utat, szóval a sátrat alapból elvetettem. Nekem az egyik kedvenc nem szükséges de praktikus dolgom, a tornazsák. Tudod, az a sima vékony anyagú, két madzag pántú apróság, ami a tenyeredben elfér összehajtva- általában a nyeregpálcák közé a nyereg alá gyűröm be: ha út közben váratlanul találni pékséget, kisboltot, bármit ahol fel kell venni valami apróságot hirtelen, de túl körülményes vagy időigényes a táskákban helyet varázsolni, rögtön kéznél van és elfér benne a vacsora-reggeli. Helyigénye gyakorlatilag nincs, súlya szintén elenyésző, és időszakosan nagyon sokat könnyít ha épp nem szeretnénk újra rendszerezni a napok óta hányattatott sorsú táskák beltartalmát.

Az a bizonyos most sem alvó ördög hazafelé jelentkezett: csomagostul felpakolva utaztam haza úgy, ahogy másnap már a reptérre mentem, az állomástól letekerve pár kilométert: ami abból állt, hogy az elején 100 méterenként meg kellett álljak visszarakni a láncot! Teljesen megdöbbentem: a bringát nulláról építettem újra, szinte minden új volt rajta, nem beszélve a komplett hajtásról meg a kerekekről, amikbe saccperkábé 800km volt akkor. És mégis… A hátsó sor nem forgott visszafelé, gyakorlatilag csak folyamatos pedálozással lehetett használni, különben előre lenyomta a láncot a tányérról. De a legjobb, hogy néha elmúlt a dolog, aztán akkor tűnt fel megint, amikor újra elkezdte ledobni…

Haza se gurultam, rögtön a legközelebbi szerviz felé mentem (utoljára) ahol találkoztam azzal az inkompetenciával, amit legszívesebben csak jó anekdotaként mesél később az ember. Nem is mertem otthagyni a brinyót, még jó is, hogy nem mertek hozzányúlni rögtön- a jövőben meg kihagyom már ezt az élményt. Egy másik műhelyben már sikerült komolyabb segítségre találni, leszedtük a sort, de pech: épp minden működött, kis pucolás, minden príma, nem találtunk semmit… Otthon miközben dobozoltam, megint… tudtam, hogy nincs rendben, de mit tegyek? Indul a gép, mennem kell, végülis tekerni lehet vele, legrosszabb esetben Athénba keresek egy boltot ahol megcsináltatom. Ennyiben maradt a dolog, gondoltam csak találok rá megoldást odakint, a repcsi nem fog rám várni emiatt.

Így végül egy jókora kartondobozba összezsúfolt a cuccokkal, papucsban, a lehető legkevesebb ruhában, és egy nagy nejlonzacskóba a kezembe kicsattogtam másnap a reptérre azzal a tudattal, hogy pár óra múlva megérkezek Görögországba, ahol a feltételesen sérülés nélkül megérkezett kerékpárt egy multitool-al összerakom, majd hazaindulok az 1700km-es úton rossz hátsó aggyal a Balkánon át, hogy lehetőleg egy héten belül visszaérjek. Good Luck!