Az egész sztori még régebbről indult, egy ismerősöm keresgélt praktikus és jó árban lévő acél vázat bikepacking célokra, világjárásra, és végül a Brothers márkát választva egy Big Bro nyergében találta magát- de folyamatosan nyálát csorgatva a sportosabb gravel Mehteh és az outi Stroma vázakra is- utóbbi olyan gyönyörű kék fényezést kapott, hogy sokszor azon kaptam magam, hogy „véletlenül” nézegetem… Akkor nem volt képben még építés, de valahol a tudatalatti elkezdett dolgozni.

Később az első komolyabb acél vázam kinőttem. Egy jó Author Ronint hajtottam, de változtak a szabványok időközben, alap lett az átütős tengely, hidrós fékek, és az acél váz súlyát hiába jó csövekből összerakott, egy acél villával megspékelve érzi az ember. Kihajtottam ami volt abban a gépben, végül oda jutottam, hogy a sok apróságot csokorba fogva: annyi mindent költenék a régi vázra és annyival macerásabb lenne ragaszkodni azokhoz a szabványokhoz, hogy inkább építek egy magamra szabott sportos világjárót. Természetesen acélt. Előző felújítva- újrafestve-váz eladva.

(Persze rengeteg lehetőséget végignéz az ember- főként az áraknál végződik a sztori, All-city, Genesis, Standert, Fairlight, számtalan top kategóriás és méregdrága cucc. Érdemes megjegyezni vagy meg is nézni a Fairlight precizitását: egy-egy vázról 100 (igen, 100!!!!) oldalas dokumentáció érhető el: a legtöbb gyártó megadja kilóra az M-es váz súlyát általában- itt minden méret grammra lemérve, minden megoldás, kábelvezetés, festés, design pontosan le van írva, fotózva, jogosan jár érte a taps.)

Egy szép napon aztán megjött az utolsó lökés: a ’Pink Clay’ fantáziaszínű Stroma vázszettet leértékelték 30%-al. Képen nem tetszett kimondottan a szín (utólag könnyen megszokható volt, sőt), de úgy voltam vele, hogy ekkora leértékelést már nem halasztok el, brexit ide vagy oda, berendelem.

A cél az volt, hogy egy strapabíró gépet rakjak össze ésszerű áron de jó minőségű alkatrészekből, kifejezetten hosszú, jórészt aszfaltos gyors utazásokra- esetleg könnyű földutakra, így a specifikációk abszolút megfeleltek az igényeimnek: acél váz, karbon villa, külső bowdenezés, átütőtengely és max 35mm-es férőhely a külsőknek, és sportosabb országútisabb geometria.

A vámkezelés miatt kicsit aggódott persze az ember, de nem volt semmi para, három hét alatt –november végén- megjött a cucc, szóval kezdődhetett a további ötletelés. Jó darabig persze nem történt semmi, egyrészt ki kellett heverni a kiadás utáni sokkot, másrészt egy darabig nem bírtam betelni pusztán a vázzal, jó volt szimplán nézni is.

Maga a váz Reynolds 725-ös csövekből van összerakva, ami merevségre és erősségre a klasszikus 853-as csöveknek felel meg. Akik nem ismerik a modern acélcsöveket, általában meglepődnek amikor kiderül, hogy a falvastagság a hegesztési pontokon 0,8mm, középen 0,5mm.. Acél, persze acél- nem vethető össze egy karbon súlyával, de miért is kéne? Más anyag, más előnyök és felhasználás. Nem űrsiklóval megyünk nyaralni, és nem F1-es kocsikkal járunk melóba se. Akinek a világ összes pénze rendelkezésre áll, az meg acél vázból is építhet hat kilós bringát ha akar (de minek..). Maga az érzés, a kényelem, a tartósság viszont mind mellette szól, hosszútávon használható masinéria- feltéve ha nem változnak pár évente a szabványok.

A kiegészítőkön nem variáltam sokat: figyelembe véve az ár-érték-súly arányt maradtam a Ritchey termékeinél, Butano kormány, egy sima nyeregcső és Toyon kormányszár. Utóbbit később már megbántam, de azt majd külön csokorba szedem, hogy a gyakorlatban mennyire váltak be a dolgok. Elsőre nyeregben sem gondoltam túl, vagy-vagy alapon berendeltem egy Selleitalia kényelmesnek ígért Edurance termékét- talán ezzel lőttem félre a legjobban, így mielőtt elkezdtem használni cseréltem is egy alaposan leárazott Specialized Power Comp-ra, amit Bálint ajánlására megrendeltem- jó áron volt meg amúgy is hasonlót használok az edzőgépen, szóval ennek nagy kockázata már nem volt.

Hajtást tekintve vaciláltam egy hidrós 105-ös és a Grx600 között. Előző csecse, utóbbi praktikusabb hosszú távokra a jobb áttételtartomány miatt. Mivel elég sok szint várt rám idén, maradtam a grx-nél, bontva komplett szettet lehet sokszor találni a piacon. A költségek miatt kerékszettet már nem gondoltam túl, egy anno edzőkeréknek berendelt Mavic Aksium került bele (véletlen átütőst vettem korábban, de nem lett visszaküldve, szóval kapóra jött-cserébe a legalapabb hat csavaros tárcsás szett- ezt a súlyán is érezni) rajta Hutchinson Nitro 28mm-es fenszi barnaoldalú külsőkkel.

Kapott egy CaneCreek kormánycsapit, egy ultegra középcsapit, egy jó szilikonos prologue kormányszalagot, és nagyjából végig is értünk. Mivel viszonylag hajlékony vagyok, úgy gondoltam felesleges részletekbemenően mindent milliméterre kitalálni, jól adaptálódok a bringákhoz ha nagy gáz nincs, egyedül a csuklóm miatt igyekeztem a kormányt/fogást/szallagot átgondoltabban válogatni. Az építkezés része már több meglepetést tartogatott, mivel szintlépést jelentett a hidrós kábelek összerakása is, így tapasztaltam bőven- így jár aki amatőrként bringát épít otthon.

Bár van otthon szerszám a kormánycsapágy bepréselésére, sajnos csak 1 1/8 méretig. Mivel ez annál ducibb, kezdésnek ez rögtön egy 5perces szervizes kör lett. De az igazi ínyencfalat az a rettegett racecrown volt. Korábban cseréltem máshol is csapágyat, ahol ez egy szimpla hasított műanyag gyűrű volt, nem számítottam rá, hogy itt bizony megint fém gyűrű lesz- amit közel lehetetlen felrakni otthon gányolás nélkül. Pár óra anyázás és gondolkodás után találtam egy megfelelő méretű rozsdamentes csődarabot (mert hát az ugye mindenkinél van otthon) ami pontosan jó méretű volt, így szépen felfeküdt a gyűrűre és rá tudtam kalapálni. Done. A többi már viszonylag sima volt, szokásos utánarendelgetések építés közben: hiányzott a bontott hajtás egyik oldaláról a roppantógyűrű (így hívják?) meg a csavar, az olaj feltöltésekor kiderült, hogy országúti fékkarokon más a kifolyótartály csatlakozásának a menete- mert hát nyilván borzasztó nehéz lenne egyformát használni montin és itt, a legvégén már csak a fékek felrakásakor jött elő, hogy adapter nélkül nem fog felkerülni a 160mm-es tárcsa hátra. Elfelejtettem bilincset szerezni az első váltóhoz, aminek beállítása okozott még némi fejtörést (korábban egy váltóállításnak nem kellett utánanézni, kicsit már jobban meg vannak ezek tervezve mintsem egy csavarhúzóval nekiessen az ember). A karbon villa miatt a kormányszár nem a bepréselt rózsával van elegyítve, hanem más rendszer, ahol a belső palásthoz feszítve tartja egyben magát a csapágyazás, kitalálható, de egy-két tutoriált érdemes megnézni- nekem legalábbis praktikus volt. Az összeszerelés még említésre méltó része különös módon a kormányszárnál volt: a Toyon bár nagyon szépen néz ki, vásárláskor a srác is kiemelte, hogy vigyázva kell felrakni, nagyon passzentos. Mivel a 4 csavar két-két irányban szögben áll egymáshoz képest (lefelé meg felfelé tart a 2-2 menet) a kormány meg szűken fér el, elég odafigyelős, hogy a csavarok szépen kezdjék meg a menetet és utána is elég furcsa érzés rendesen megfeszíteni.

Pedállal már nem kellett gondolkodni, shimano spd M540- ezt használok máshol is, szóval felesleges variálni egyetlen cipőm miatt- meg igazából a súlyán kívül semmi probléma nem volt még vele. Apróság a szép ezüst kulacstartók, meg a mintás kormányvégdugó.

Az építés része nagyjából eddig tartott, jó fél év volt mire rá is ülhettem- ez persze mind saját lazaságom és lassúságom miatt. Papíron jónak tűnt minden, de persze az első kilométerek később dobták ki, hogy mi az amin változtatni kell, meg mik a szerelés nehézségei, milyen bakik jönnek ki hosszabb távon. Később cseréltem a nyerget, külsőket, felkerült 35c-s kerék is, agydinamós első kerék ultratávokra, Supernova világítás meg tatyók.. praktikumok hosszú távokra- mivel pár nap múlva kezdődött a B-Hard Boszniában.