Az Alpokban valójában csak másodszor voltam, másodmagammal ismét- Janival. Ő valamiért állandóan a térképet bogarássza és rakja össze az útvonalakat, nekem jobbára csak tekerni kell, több úttal a lábában rutinosabban mozog arrafelé. Nekem kényelmes, cserébe általában azt sem tudom épp hol vagyok. Kicsit hülyén is érzem magam, de valahogy mindig elmaradt az út előtt a tájékozódás, hogy épp hova tartunk, merre megyünk tovább.

Idén ez a csík lett összehozva, Ausztriából indulva beköszönve Svájcba, majd Olaszország, megint Ausztria és a végén Szlovéniába át. Számokban ez 750km körül mozog, egy-egy út/kerülő plusz-minusz, meg +9000m körüli szint, felfűzve olyan nevek mint a Stelvio, Sella, Fedaia vagy a Giau.

Péntek este hazautaztam, hogy másnap egy osztálytalis bográcsozást lezavarva este már a sógorék felé száguldó vonaton legyek. Bécsben egy átszállás volt, ettünk valamit, én meg majdnem otthagytam az összes iratomat- fényképezőt a kis tornazsákomban a kajáldában.. a peronon tűnt fel 5 perccel a vonat előtt, szóval izgalmas volt spd-ben visszacsattogni egy akkora állomáson valahova meg vissza a megfelelő peronra.. kicsit megállt bennem a sza.. vagy az ütő vagy mi. Baj nincs, vonat megy. Hajnalban értünk ki Landeck-be, ahol az állomáson gyorsan be is iktattunk egy reggeli-kv-wc triót: első meglepő találkozás a hanyatló nyugattal: olyan vastag wc papír volt az állomáson, amit még magának sem vesz az ember, jobb helyeken sem, nemhogy egy nyilvános wc-nél.

Ééés végre nyeregben, kicsit szomorkás volt az idő, de rosszabb nem lett, elkezdtünk szépen gurulni a hegyek felé, nemsokkal később picikét svájci utakra is. Persze a szokásos fotózás is elkezdődött ahogy hegyet láttunk- de azért késő délutánra csak beestünk a Stelvio lábához, lecuccolni egy kempingbe. Első napnak nem is rossz, ahhoz képest, hogy a vonaton körülbelül semmit nem tudtunk aludni olyan kényelmetlen és szűk volt a hely. Cuccok nélkül nekiindultunk saját tempóban Stelviot- mászni, első napra mi jobbat lehet? Ez 23km mászást jelent, átlag 7,4%, 1800+szintemelkedéssel, 48 kanyar :) Majdnem három óra kellett, hogy felérjek (2:47!), de sok volt, egy-egy megállót szégyen-nem szégyen tartanom kellett a végefelé, hosszú volt a nap eléggé, pláne utazással. Felülről persze pazar az egész, teljesen megéri felküzdenie magát az embernek, ettem valamit, kicsit nézelődtem aztán vissza, 40 perc száguldás Prato-ba aludni.

Másnap egy könnyű gurulásnak néztünk elébe, Merano-n át Bolzano-ba, nagy gyümölcsösökön keresztül. Nem is volt semmi gond, amíg rá nem jöttem, hogy a powerbankot a fürdőben hagytam tölteni a kempingben reggel. Max 30kilométer gurulás volt még csak a nap, szóval visszafordultam érte- így kicsit több km került a lábamba, de jó hátszéllel elég gyorsan visszaértem, aztán fordultam is Jani után. Délutánra mire Bolzano-ba értem már ott volt, fel is csaptuk a sátrakat, majd kimentünk kicsit a városba egy körre, vacsoráért. A kemping előtt le a kalappal, patika. Egy dinnyét vacsorára be is toltam, érezni lehetett a mediterrán éghajlat közelségét a hegyek után, tök jó idő volt végig este, sőt, túl meleg is.

Bolzano-ból gyakorlatilag másztunk: először a Sella utána a Fedaia- gyakorlatilag 100km alatt mentünk aznap, de közel 3000m szintet. Alapvetően az egész túra is arról szólt, hogy valamennyire élvezzük, szóval nem túlhajszolni indultunk magunkat. A hágók gyönyörűek (mint mindig), az utak jók, az idő még jobb, a Marmolada fenséges. Este ismét kemping, de itt a hegyek között hűvös volt- érezni lehetett, hogy vizesen fogunk csomagolni másnap, és elég hűvös volt a völgy is. Váltóállítás. már nem tudom hanyadszor, valamiért nem sikerül tökéletesre hangolni, valami tök furcsán ugrik néha.. nem értem.

Másnap a Giau volt terítéken. Valami furcsa perverzió van ebben a mászásban, kicsit élvezet szenvedni felfelé. Neki is indultam saját tempóban, de nemsokára utolért egy outis, szóval köszöntem szépen beálltam mögé a csomagokkal megrakva, gondoltam legalább egy darabig húz majd. Egész sokáig mentem vele, a végén már azon gondolkodtam hol álljak meg- de csak nem akaródzott. Időközben hozzánkverődött két másik srác, így haladtunk négyen. A végefelé elléptek, megpróbáltam menni velük, de sok volt- visszaálltam saját tempóra, bár még így is gyorsabb voltam mint a húzóemberem. Fent a már megszokott tökéletes panoráma, bocik, büfé.

Estére Toblach mellé értünk, kemping. Két éve jártunk erre, de nem aludtunk itt, most kipróbáltuk milyen: nekem a vizesblokk nem volt egy nagy élmény, szerintem kicsit hülyén volt kitalálva ennyi emberre, de alapból kulturált (mint majdnem mindenhol amúgy az Alpokban). Este egy pizzát bevertünk gondolván az előző és az elkövetkezendő kilométerekre. DE! Ez a váltóállítás továbbra se jött össze teljesen.. szóval nekiálltam megint tekergetni és lőn: az egyik láncszem megadta magát, félig szétnyílt. Öröm az ürömben, minden hágón túljutottunk már, ha gáz lenne könnyen vonatra lehet szállni, amúgy meg jéézusmária, hajszálon múlt hogy szétesik a lánc, ráadásul nyomtam neki felfelé, megpakolva végig.

Másnap már Ismét osztrák oldalon tekeregtünk, hálistennek közel végig folyásiránnyal egy völgyben, nagyrészt lehetett kímélni a hajtást- olyannyira, hogy egy jó 50km után, Lienz-ben álltunk meg bringaboltba szervizeltetni. Már nem is emlékszem mennyibe került, 15euró talán?.. nem húztak le nagyon, pár perc alatt jöttek segíteni, egy patentszemet beraktak a szem helyett- költségben pár cent, munkaórában nem rossz, nekem a probléma megoldva, szóval win-win. Utólag elgondolkozva a dolgon, azért kíváncsi lennék pontosan miért is adta meg magát a lánc: Shimano volt fent, nem patentszemes. Ha jól emlékszem indulás előtt rövidebbre vettem a láncot (cserélni nem valószínű hogy cseréltem, a hajtást egyben szoktam- és tavasz óta nem volt benne még sok). Bontás után a szemet visszapréselve lehetett hiba részemről, hogy valami nem klappolt- emiatt lehetett talán érezni, hogy valami furcsa a váltóbeállítással, nem fut úgy a lánc néha- de ezek csak spekulációk. Mindenesetre a patentszem alap, nem fogok többet anélkül felrakni shimano-t sem. Ha mégis, már csak kíváncsiságképpen is megjelölném a szemet, hogy ha gond van, tudjam én csesztem-e el.

Délután már a Dráva völgyében voltunk, pazar gurulós bringautakon végig, csordogáltunk lefelé. Később Jani térde kezdett azonban szólni: sok lesz ez a hajtás egy laza év után- fájt. Este már közel a kempinghez így külön indultunk, szerencsémre: jött egy jó vihar, pici szemerkélés közben estem be az út legnevetségesebb szállására, sikerült nem elázni Janival ellentétben, szegény csúnyán elkapta az esőt..

Maga a szállás kimondottan érdekes volt: a recepció helyett egy cetlit találtunk a postaládán, hogy hova írjuk fel az adatokat meg dobjuk a pénzt meg ilyesmi.. A vizesblokk egyszerű, de volt egy nagyobb fedett épületszerűség legalább, a placcon állt az eső után a víz, nem volt kedvünk sátrat bontani. Végül maradtunk a derékaljnál, behúztuk magunkat a tető alá estére, úgysem zavarunk senkit már olyankor. A kempinghez tartozó vendéglő szintén emlékezetes- nem túl jó értelemben, patinás hely lehetne, de valahogy hiányzik belőle az érzék, amit egy megmikrózott szárazszélű tál makaróni nem hoz egyenesbe.

Másnap Jani térde kalácsa nem javult sokat, szóval Villach-ban kiszállt, felült vonatozni végül- jobb híján nyomtam tovább egyedül a Dráva mellett végig mint egy mozdony. Szép haladós gyors utak voltak, igyekeztem Mariborba érni, ami igen sietős lett a végén látván milyen felhők vannak körbe. A szlovén határ előtt még egy elég nagy függőhíd is útba esett, utána Dravográdtól kicsit a hegyek oldalába hullámvasutaztam. Hol meredek felfelé, majd hosszabb gurulás- helyenként elmosott aszfaltos utak szélén. Később a "családi" bringaút letér a Dráva mellől, és beljebb vág Maribor felé át. Itt már beláttam, hogy haladnom kell, nem kockáztattam meg azt az időveszteséget, amit a dombozás jelentett volna, kimentem hát a főútra és robogtam ahogy belefért. Beestem hálisten a városba időben- közben egy nőnek két kézzel ráncigáltam ki valahol a beakadt olajos láncát a hátsó sor közül, megnéztem honnan megy vonat, odasiettem az állomásra majd öt perc múlva leszakadt az ég: se ki se be. Tökéletes időzítés.

A vonat haza is vitt volna közvetlenül, de az már máshogy alakult: egy átszállás majd egy vonatpótló is befigyelt, órákat késtem, de legalább egy hazai házaspárral beszélgettem közben, akik szintén bringával evickéltek haza– együtt szenvedve be három cangát a pótlóbusz aljába -végül éjfél körül estem haza. Vége.

Számokban a vége 826km minden kurflival és kitérővel, amihez +9800m szint párosult a végén a hat nap alatt. Valahogy eddig mindig sikerült kifogni a jóidőt, attól az egy esti vihartól eltekintve pazar volt az egész hét, a kempingek szuperek, relatíve jó áron ki lehet hozni egy hét tekergést egy-egy pizzával esténként, amire azért nagy szükség is van.

A technika? Írnék pár rossz szót, de nem érdemli meg, most sem hagyott ott: egyszerűen figyelni kell apróbb részletekre is, többet nehéz tenni, anyaghibát senki nem mond meg előre ha azon múlik valami, arra nem lehet készülni, se számítani. Csomagok mindig variálhatóak, tudtam volna most is praktikusabban pakolni, így a gumipókos unikornisszarvas sátorvivős megoldást elengedném, bár baj nem volt amúgy vele. Arra gondolva, hogy milyen felszereléseket lehet átlagos emberként is összerakni ahhoz képest amilyen cuccokkal pár évtizede ugyanitt tekertek már.. nincs helye a picsogásnak. Jani régóta ígért egy könyvet, Benedek Istvántól a "Csavargás az Alpokban" címmel- ugyanezek a helyek, utak, hegyek, hágók pár évtizeddel korábban. Nemrég sikerült megszerezzem (ezer hála), izgalmas kis regényes kalandsztorik. Érdemes átélni kicsit az akkor utakat, szóval majd valami összehasonlítós-sztorizós irományt mindenképpen összerakok, ha más nem pár képet egymás mellé rakva.

Tanulság: ideje lenne egy bikefitting, hogy ne azon járjon az agyam, mennyi ideig lesz érzéketlenebb a kezem ilyen utak után, érdemes lenne a felszerelést is picikét átgondolni, egy tisztességes sátorral-hálózsákkal karöltve. A kempingek jók, a hágók mégjobbak és nem szerénykedek most, jól bírom őket, élvezem a mászást még megpakolva is. Az, hogy igényt érzek jobban utána nézni az útnak, történelmének, helyeknek és nem csak nyomni izomból, talán valami érettség vagy idősödés jelei vagymi.. Szóval Allez!