Korábban kacérkodtam komoly ultra távokkal, versenyekkel, de belegondolva korai lett volna még- szintlépésként sokkal logikusabb volt egy rövidebb, de intenzívebb eseményt találni: ez lett a B-hard.

A B-hard egy Randonneaur (Ultra race & Brevet) esemény főként, vagyis hosszútávú túra: 2-3-4-600 és 1200km-es távok közül lehetett választani. A Randonneaur tekeréseken lehet segíteni egymást, nem verseny, hanem közös tekerés amit lehet nyomni, de lehet nyugiban túrázni is, egy élhető szintidőn belül. Viszont az 1200km-es távon külön "Race" minősítésben is lehet nevezni, ergo mint egy rendes ultraverseny, önellátó, egyedülhaladós út. Jó szintlépésnek tűnt, hiszen ekkora távokat már mentem, de külföldön ismeretlen vidékeken kevesebb rutinom van "versenyzésben". Kicsit megtévesztő ezt versenynek titulálni az én esetemben, de túrának semmiképp nem mondanám, kifacsarja magát az ember, ha nem is tud érdemben versenyezni az élen haladókkal- önmagával is bőven elég több napon át. Szárazon ez 1200km, +16.000 szint és 90 órás szintidő. Nice!

Télen mindig könnyű tervezni, még legénykedik az ember- aztán a realitás már nem feltétlen vág egybe vele: kicsit későn fejeztem be az edzőgép rendberakását is, aztán márciustól már elkezdtem gurulni szépen.

Avagy hogyan NE készülj egy versenyre:

Közeledve június felé egyre kevesebbet tekertem.. sok volt a dolog, meló, egyszerűen nem fért bele annyi amennyit korábban gondoltam, nem esett jól. Önmagam megnyugtatása miatt azért legalább egy hosszú utat letekertem, két nap 300-300 km-ert beleraktam a lábakba három héttel indulás előtt. Szintet alig másztam, pedig tudtam jól hogy szükség lesz rá- utólag kár ezen gondolkodni, de akkor így jött ki a lépés. Ezt megspékelendő a bringa se volt kész, indulás előtt egy héttel mentem vele 30 kilométert, aztán a verseny előtt egy nappal lett kész az útra: megjött az agydinamós kerék, felkerült a könyöklő, táskák, és az új nyereg amin kb. nem is ültem még... felelőtlenség így elindulni, várható volt hogy valami technikai baki ki fog jönni. Felkészületlenségemet tovább ecsetelve, indulás előtti este azért az alap infókat csak elolvastam: honnan mikor indulunk egyáltalán- ki is derült, hogy van még egy egész napom, ami több volt mint szükséges ahhoz, hogy tisztességesen összepakoljak a helyzethez képest, feltöltsem az útvonalat, kocsiba bepakoljak stb. Így kényelmesen elindultam reggel- hogy a délutáni eligazításra odaérjek Banja Luka-ba.

Valamivel több mint 300km után leparkoltam a városban, aztán indultam is az eligazításra. Pénzt terveztem váltani előtte, gondoltam egy ekkora városban ez nem lehet gond, egyes számú lecke. Nagy naivan úgy hittem, hogy egy pénzváltóban tudok váltani majdnem bármiről bármit- de hiába szorítottam aranyforintjaimat, be kellett lássam, hogy a kutyának sem kell. A parkolóban volt már egy bringás, megszólítottam: kiderült hogy ő is kis hazánkból jött, nálam rutinosabban, úgyhogy ki is segített másnap egy adag euróval a verseny idejére (utólag is ezer hála!) Az eligazítás különösebb újdonságot nem tartalmazott, egy rajtcsomag, póló, vászonzacsi, müzli, meg egy SIM-kártya. Azért kiemelték itt is, hogy az útvonal második fele lesz igazán nehéz. Ezen kívül teljesen családias, jófej hangulat, mindenki izgatottan üldögélt, beszélgetett a már ismerős arcokkal.

Végülis szállást még kellett keressek, nem árt egy jót aludni indulás előtt. Közeli szállodában elég jó áron fullos szoba- nem drágák a helyek, sőt sikerült azt is elintézni, hogy a verseny alatt a parkolóban hagyhattam a kocsit, cuccokat. Este még egy sétára kimerészkedtem, kis fotózás, vacsora.

Az útvonal fix, lényegében egy nagy kör, A-ból A-ba érkezés, közben tíz CP.

A szintrajz már kicsit ijesztőbb, és itt kezd értelmet nyerni, hogy az esemény második fele a kemény, amikor van már 6-700km a lábakban és elkezdődnek az igazán nagy hegyek.

07.15

Kora reggel felpakoltam a bringát, cuccokat elrendeztem a kocsiba, és irány a rajthelyszín öt előtt. Kellemes idő, világosodik- páran ugyanúgy cuccolnak, mennek a starthoz. Egy közös tekeréssel kimentünk a város szélére, ahol egyesével rajtoltattak- közben dumáltunk kicsit-voltunk vagy öten is itthonról, már rutinosabb srácok aszfaltos ultrákon. Aztán csak ennyi: elindultunk. Az elején persze még sokakat látni, az első emelkedő ahogy megfogja az embereket, az első CP ahol többen időznek kicsit, szóval lehetett köszöngetni, kerülgetni- ez lehet zavaró is, mivel elvileg nem haladhatok együtt mással. A terv az volt, hogy az első napon valahogy megérkezzek CP4-hez, minél gyorsabban haladjak a hegyek előtt, ahol úgyis belassulok.

Unalmas, egyenes utak után egy mászás reggeli gyanánt. Kezdés. Reggel. Emberek.

CP1: Kozara_57k

A kettes CP Jajcénél volt, itt egy kiadós tésztapartit tartottam ebéd gyanánt 175km-nél. Szép vízimalmok, vízesés, turistalátványosság. Egy parkolóban olyannyira elbambultam egy lakóautón, hogy a környék egyetlen kátyújába szépen belegurultam- és majd fejreálltam olyan mély volt, kormány is elmozdult.. nagy anyázások közben már gondolkodtam is melyik belsőt vegyem elő, de szerencsére defekt nem lett belőle, itt egy imát elmorzsoltam, hogy a 28m-es külsők helyett 32-est raktam fel mégis.

CP2: Jajce_175k

Egy nagyobb mászás utáni fennsíkon gurulás volt előtte, elég sokat kivett belőlem, jócskán szenvedtem felfelé- és ezzel ellentétben így jött meg a kedvem utána, nyomtam neki, sőt a CP-t elérve bevertem egy üdítőt aztán gurultam is tovább. Itt értem utol pár srácot, de jól éreztem magam szóval nem álltam le nagyon szocializálódni.

CP3: Kupres_242k

Eredetileg ez volt a terv, estére beérni. Ebből hajnali fél egy lett, de odaértem! Előtte azért voltak gondok a kajálással, életem legrosszabb gyrosát megtaláltam valahol meleg étel után kutatva- szégyen és gyalázat: nem tudtam megenni olyan fene jó volt. Bár nagyrészt lejtmenet volt a városig, cserébe nem volt túl rövid. A checkpointon aludtam feküdtem egy húsz percet, aztán gurultam kifelé a városból, keresni valami helyet éjszakára: végülis az út mellett cuccoltam le pár kilométer múlva, hogy alvást mímelve fetrengjek három órát izzadtan a bivakzsák alatt egy derékaljon. Fogjuk rá hogy pihentem- és hajnalban cuccolás, indulás tovább!

CP4: Mostar_366

07.16.

Jóóóóóóreggelt! Hogy mozduljanak a lábak az első nap, majdnem 400km után! Szerencsére találtam valami pékséget meg kávét nem sokkal később, ahol pár kolléga is csatlakozott a kínálkozó lehetőséget kihasználva. Nemsokkal utána kezdődött is egy jó mászás reggelire- itt már nekivetkőzve a napon a hajnali hűvös után. Közel 500km, viszonylag síkon. Valahogy nem sikerült szimpatikus éttermet találni, szóval egy kisboltban keresve vigaszt töltöttem az ebédet, mint oly sokszor: meleg van, szóval kakaó, ivójoghurt, víz. Az egész túrán ez a hármas dominált, plusz a második felében szégyen vagy nem szégyen, hihetetlenül jól esett a sör. A szárazanyagtartalma miatt vagy fene tudja, de jó a sok édes lötty után- az üdítőktől rosszul vagyok már ilyenkor. Kaja pipa, jöhet egy mászás.

CP5: Trebinje_496k

A hatos CP felé elég kemény kilométerek jöttek, a meleg miatt: sokan dőltek is ki, a bokrok alá, szenvedtek rendesen a hőségben egy folyamatos sok tíz kilométeren át tartó mászós részen- én valahogy nem tudom miért egészen jól éreztem magam, szóval vidáman kerülgettem felfelé a kollégákat, megálltam egy-egy kocsmába egy sörre- néha meg is hívtak a helyi alakok, miközben kézzel lábbal megbeszéltük, hogy nem vagyunk normálisak. Később ereszkedés, be a hegyek közé, közel a féltáv, már 600!! Az CP egy étterem, majdnem mindenki megállt egy tésztára, pihenésre, és milyen jól is esett ez délután...

CP6: Sutjeska_601k

Hogy mii?!! Visegrád?! Nem is mentünk olyan messze akkor vagy mi. Igazából csak egy százasra volt a két CP, de eléggé tartottam tőle, mivel ahhoz képest rengeteg mászás volt benne a gps szerint. Nem tudtam ott mi vár, annyi volt a terv, hogy oda kell érjek, aztán kiderül. A mázli az volt amitől megjött a kedvem is, hogy sok alagút volt a folyó melletti úton, és ezt a gps rendszerint valamiért emelkedőnek érzékelte, benn meg persze nem talált jelet. Így viszont szerencsére nem kellett szenvedni kis dombokkal, hanem viszonylag egyszerűen de elég későn valamikor 10 után estem be a városba. A CP egy szálloda, megkérdeztem van-e hely: 1 szoba volt! lecsaptam rá, soha jobbkor, rámfért egy alapos mosakodás, ágy, valami vacsora.

CP7: Visegrad_699k

07.17

A legkegyetlenebb: egy forró fürdő és ágyban alvás után hajnalban összecsomagolni és felülni ismét a bringára a hűvös hajnali hegyek között. Bemelegítésnek cirka 1000m mászás, egy menetben. Ez az a pont ahol a B-Hard "Hard" része kezdődött: hegyek, hegyek és még hegyek. Meg persze hegyek. Mondjuk a jó benne, hogy nem hullámvasutazás, hanem kevesebb, de az viszont ezer plusszos. Jahorina felé tehát volt belőle három, az utolsó pedig 1670 méterre vitt egy síközpontba, ami egyben a legmagasabb pont is volt az úton- szerencsére étterem nyitva, szóval jöhet a tészta, sör.

CP8: Jahorina_845k

Egy hosszabb ereszkedés után megérkeztem Szarajevóba- zsúfolt forgalmas utak, sőt még bringautak is, szóval kénytelen kelletlen azon kellett haladni, de legalább boltból volt rahedli, bár ilyenkor jobban félti kinnhagyni a brinyót az ember. Azért jó volt kijutni onnan is, feltankolva egy darabig. Itt jött egy döntő szakasz, amit csak később realizáltam: olyan belső területek és kisebb falvak, meredek mászások, ahol kb semmi utánpótlás, benzinkút vagy szállás- és már késő délutánra járt. Jó lett volna késő estére beérni a következő CP-re, hát nekivágtam. Ebből az lett, hogy beletekertem az estébe. Meredek folyamatos 13%-ok, volt hogy jobban esett sétálni és nézni az eget. Fáradt voltam, álmos, izzadt és fáztam a lejtőkön már jócskán. Ahol melegebb áramlatot éreztem, szimplán csak lefeküdtem az aszfaltra és bóbiskoltam 10-15 percet. Lényegtelen milyen lassan, csak haladjak. A folyó völgyben hideg volt, dideregtem, elaludtam tekerés közben is már. Meg kell állni. 3:35kor megálltam, derékalj ki, lefekszem. 3:57kor csomagoltam össze, fel sem fogtam, hogy nemrég álltam csak meg- összepakoltam és mentem tovább, nem esett jól, csak hogy kinyújtóztattam magam kissé. Valamikor 5-6körül estem be a CP-re, kolléga épp akkor csekkolt ki a hotelből amikor odaértem pecsételni. Sebaj, menjünk tovább, hiszen már reggel van.

CP9: Konjic_988k

Két kisebb mászás után az utolsó komoly emelkedő volt hátra az útból: Travnikba érve kora délután indult az ezres, dögmelegben. Előtte egy nagyobb üzletben valami zseniális tejszínes zöldséges csirkét találtam a kész friss kajáknál, a sok kisbolt meg benzinkút után jól tud esni- nem spóroltam amúgy ha lehetett rendes ételt enni valahol, de néha úgy van az ember, hogy nem álldogál feleslegesen amikor épp nincs rá szükség- amikor meg lenne, nem botlani bele egy tál tésztába mindenhol. Itt jött az újabb mérlegelés: egy órakor elindulni mászni egy ezrest a tikkasztó hőségben, vagy ne?.. hát persze hogy de! Kegyetlennek nézett ki, de ha a szintidőt néztem, bizony nem rostokolhattam órákat valahol csak mert meleg van. Kulacsok teli, nosza! Számolgattam hány órát fogok perzselődni, mikorra kéne felérni.. aztán eszembe jutott egy másik taktika: ahelyett, hogy gyök kettővel órákig a napon kacskaringózzak, elkezdtem tempót menni: két-három percig nyomtam felfelé mint az őrült, aztán ahol volt kicsi árnyék, ott megálltam fél percre: egy korty víz, szusszanás, arcmosás, majd ugyanez tovább. Kezdtem előzni a többieket felfelé, kb hülyének néztek, de működött. Fél órával hamarabb felértem mint ahogy terveztem, a CP-n dinnye!! Meghatódtam a söröm mellett.

CP10: Vlasic_1123k

Vérszem. 100km-en belül, és már csak egy kisebb mászás van benne. Az idő jó, nyomom, a mászás végén szokásos frissítés: kakaó, ivójoghurt, ilyesmik, de már nem időzök: a térkép szerint szinte gurulok Banja Luka-ig, hiába felejtettem mindkét kulacsomat valahol egy kocsmába-nem számít már. Ettől függetlenül azért volt még benne munka: kisebb rámpák, küzdés az út minőségével olykor- ez korábban is jellemző volt néha, főleg nagy lejtmenetekben volt gond, hogy egyszerűen a rossz útfelület miatt voltam kénytelen kapaszkodni a fékekbe, nehogy benézzek valamit és felüssem a kereket.

Szinte őrülten zúgtam végig az utolsó pár 10 kilométeren, mintha időfutamot mennék, nyomtam, nem tudom honnan szedve az energiát, 35-40+os tempóval. TT pozi és ami a csövön kifér. Jókedvűen értem a városba, elégedetten, nagyon is! A célban vártak a magyar srácok, ők valamivel előttem beértek már: és milyen jól esett az örömük nekem is :)

Finish: Banja Luka_1215km

1215km_+16.000m_86h_02m

Konklúziók

Először is jobbat nem álmodhattam volna, abszolút elégedetten fejeztem be a távot: Ilyen felkészülés után a középmezőnyben végezve, minimális fizikai és technikai gond mellett. A felszerelés (amin mindig lehet persze variálni) elégséges volt az útra, hálózsákot-derékaljat vinnék most is (A szállásfoglalás előre nekem kicsit kiszámíthatatlannak tűnik, ki tudja hova érek vagy nem érek oda korán vagy későn). A kaját sikerült jól eltalálni, ivójoghurt, kakaó, sör, víz egy-egy üdítő volt a menün, ezek mellett gyümi, péksüti, fagyi, tészta. A különdíjat viszont egy mogyoróvajjal töltött ropi kapja, ha arra jársz, feltétlen keresd meg, kb mindenhol lehet kapni, tele kalóriával, sós és nem maszatolod össze magad menet közben sem, nagy rajongója lettem.

A bringa remekül debütált, a nyereg nem okozott csalódást, egyedül az első nap után kicsit kilazult kormánycsapágyat kellett meghúzni este, ezen kívül semmi, nulla defekt. A dinamós világítást továbbra is istenítem. Teljesen logikus döntés volt GRX-et rakni rá, a mászásokon igencsak kellett az áttétel, és az olajos fékeket sem bánom egy percig sem. Talán a fényképező volt az egyetlen ami nem volt igazán praktikus az útra, egy Lumix lx100: kellően nagy, hogy a zsebbe kényelmetlen legyen berakni és két kéz kell a használathoz, nyeregben is, táskába meg félti az ember. Meg olyan sokat amúgysem használtam, elég lett volna valami régi Nikon Coolpix amit nem sajnálok ha odaverem egy sziklának.

Fizikailag izmok, térdek, mind mind rendben voltak, ellenben mindkét bokám jelzett, hogy ez már több a megszokottnál. Talán meghúztam az achilles inakat, eleinte azt hittem, hogy a cipő miatt érzem, de rájöttem, hogy nem az a gond, furcsán húzódott és utána is még hetekig éreztem, mintha mikor feszülni, nyúlna kicsit, nagyon furcsa érzés. A másik kellemetlenebb dolog a kézfejeim. Korábban is volt rá példa, hogy a több napon át tartó kormányfogás-váltás, szorítás, rázkódás egészen érzéketlenné tette az ujjaimat. Sajnos most is, hónapokkal később is jóval gyengébbek még ujjaim- lassan jönnek helyre, és kifejezetten erőltetni kell, hogy normálisan használjam. Ezt mivel tudtam, jóféle szilikonos bandázzsal, kényelmes kormánnyal és kesztyűvel próbáltam elkerülni, de nem sikerült most sem, hiába a könyöklő kényelme is.

Összefoglalva az egészet, szerencsére jól sült el az első külföldi ultra, a felkészülés hiánya és a felszerelés nem tesztelése ellenére jobbról nem is álmodhattam volna. Szervezéssel nem volt semmi bökkenő, rengeteg hasonszőrű arccal lehetett találkozni, megismerni ahogy kerülgettük egymást napokig. Egy jó erőmérő volt, hogy látni lehessen mik a gyengeségeim, és min lehet tovább javítani (mindenen, mint mindig..). Kutyákkal nem volt gond, bolt-benzinkút sokfelé volt, veszélyes helyzet nulla. Élveztem, és kiadtam ami bennem volt. Jöhet a várva várt tisztálkodás!