bespoked '22_intro

bespoked '22_intro

# show

Valahogy úgy képzeld el, mintha elmennél egy olyan autóexpóra, ahol a Ferrari nyüszítve meghúzza magát a standok között.


Az egész apropója onnan indult, hogy elkezdtem nézelődni szeptember végén, milyen kétkerekű kiállítások vannak Európa szerte. Korábban csorgattam néha a nyálam ugyan az NAHBS (North American Handmade Bicycle Show) képeire, de az annyira távoli, hogy bele se gondoltam egy kiutazásba- mindenesetre érdemes rápillantani egy-egy galériára. Meg erre is. Ezen a ponton tedd a kezed a szívedre, és valld be, összesen hány márkát ismertél ezekből :) Ugye-ugye?

Két hét múlva Londonba volt azonban a Bespoked- megnéztem az utakat, szállást, térképeket, kiállítókat!... Annyira összevágott minden, hogy foglaltam is a jegyeket. Maga a Bespoked hasonló bringás kiállítás mint az NAHBS, kis manufaktúrák, kisebb cégek prémium cuccai, néha inkább már műalkotásnak mondható gépei vannak kiállítva, Európában. Van aki konkrétan 1-2 bringát hoz, a „nagyobb” standokon látni csak 6-10 brinyót. Maga a „bespoked” is ezt jelenti, talán a testreszabott a legjobb fordítás, valami olyan termék, ami egyedi igényekre készül, mint mondjuk egy zakó.

Reptérre ki, repcsi fel, repcsi le, London, nyitásra a kapuban a Lee Valley velodrom előtt, a 2012-es londoni olimpiai parkban. yuppii

Persze itt már nem a gépek felszereltsége jelenti a különbséget, lényegében mindegyik top kategória, vagy annál is jobb. Inkább a kidolgozottság, azok a mindig csodálatos apró részletek, olyan megoldások, amit egy nagy gyártó már csak költséghatékonyság miatt se vállalna be. Érdekes vázak, formák, gyártók, gyönyörű festések.. az árakra jobb nem is gondolni, a legtöbbet nem is merném utcán használni, mi lesz ha nekikoccan valami homokszem a szélben?...

A világbajnoki színekkel kötött pulcsis kisgyerek mindent visz, de a standokon is komoly neveket lehetett látni. James Mark Hayden a Tailfinnál (jobbra), mint szponzorált versenyző- mellesleg kétszeres Transcontinental győztes, egy halom másik komoly ultra-eredménnyel. Vagy Mark Hester (Prova), aki a motorsportról átnyergelt a bringagyártásra, mérnökként a végletekig tökéletesítve azt, és kicsit sem derogál neki ott állni a saját standján két napon át-ahogy több másik elit műhelynél szintén látni a tulajokat, lehet kérdezni, nyálcsorgatni vagy csak bambán nézni és könnyes szemmel hálát rebegni, hogy milyen szép szobrokat készítenek.

Nem nyomtatunk 3D-ben? Titánt!

A kiállítás évében pont volt is egy átfogó cikk, ahol jobban bele lehet merülni a technológiába, mivel átlag halandóknak- mint nekem, elsőre furcsa volt, hogy fémet 3D nyomtatunk. Persze nem a kiállításon találkoztam vele először, de élőben még sosem láttam, és mivel ott több gyártó is használ ilyen elemeket, így nem csak megkerülhetetlen téma, hanem iszonyú érdekes is. Lényegében finom titán port lézerrel vékony rétegenként "olvasztanak" egymásra. Persze a megfizethetetlen kategória, mint régebben a karbon anyagok- de egy csomó előnye van ennek is: amit le lehet modellezni gépen, azt elő lehet állítani fizikailag: tökéletes belső kábelvezetés, szögre pontos csőillesztések, ideális falvastagság, rácsszerű merevítés belülről.. mindezt titánból, ami főképp jó tulajdonságai, és az ára miatt hírhedt. Jellemzően az illesztéseknél látni ezeket az elemeket, középcsapágy-házak, papucsok, homlokcsövek, de van ahol a stucni, kormány, hajtómű... Nagy mágusa Tom Sturdy, nem véletlenül szavazták meg egyik gépét az egész kiállítás legjobb brinyójának: egy full titán időfutamgépet.

Egy Pinion váltóhoz készült 3D nyomott titán "szerv" keresztmetszete by Prova

Anyaghasználatban a reneszánszát élő különböző acélok domináltak, de a muffolt vázaktól a ragasztott karboncsövekig és a full karbon masinákig mindent lehet találni, egyben egyik legnagyobb szépsége is, hogy iszonyatosan diverz, ahogy annak lennie kell. A gravel-mánia persze nyomot hagyott, de szerencsére itt is jellemző volt a sokféleség: egysebitől a bmx-en át a tandemig, outi, fully, hardtail vagy városi cirkáló, kargó, TT.. ami mindegyikben közös: hogy mocskosul drágák!